Új iromány

  Sírva rohanok végig a sötét utcán. Nem is nézem, merre megyek? Fogalmam sincs. Nem ismerem a várost. Nem tudom, hogy hol vagyok. Egy hosszú, sötét utcán futok végig. Megállok. Körbenézek, de hiába; semmit se látok, csak körvonalakat. Reccsenést hallok a hátam mögül; úgy érzem megáll bennem az ütő. Nem merek megfordulni. Veszek egy nagy levegőt, és újra elkezdek rohanni, mintha valaki űzne, pedig közel s távol senkit se látok. Emelkedő. Teljes erőmmel azon vagyok, hogy minél előbb minél messzebb kerüljek a... Mitől is? Nem tudom. Ösztön. Az emelkedő tetejénél már a végkimerülés határán állok. Meg kell állnom. Most már meg merek fordulni, de csak hatalmas sötétséggel találkozik a szemem. Körbefordulok, majd teszek pár lépést előre. Hirtelen megtorpanok, ugyanis egy szakadék van alattam, aminek nem látom az alját. Léptek zaja üti meg a fülem, most nem tétovázok! Azonnal megperdülök a tengelyem körül. Hatalmas sikítással zuhanok le a szakadékba.